Rólunk

Ismerd meg a Balance&Motion munkatársait!

Nincs két egyforma ember, ugyanolyan problémával, ezért a megoldás sem lehet azonos. Bonyolult az emberi működés, mégis arra törekszünk, hogy a hozzánk bizalommal fordulók is megértsék a bennük zajló folyamatokat. Merjünk változni, és legyünk többek általa!

Nemes Róbert

Légy saját magad legjobb verziója!

Nemes-Bazsó Ingrid

Az élet olyan, mint egy tükör. Ha rámosolyogsz, visszamosolyog rád.

Nemes Róbert

Miért csinálom?

Egy évtizede végeztem el az első masszázs képzésemet, a motivációm azóta is tart. A mozgásszervrendszer tanulmányozása olyan számomra, mint amit Csíkszentmihályi Mihály flow-élményként ír le. Áramlatban vagyok. Mind a keleti, mind a nyugati technikákat tanulom a mai napig. Minél többet tanulok erről a hivatásról, annál inkább azt érzem, hogy milyen keveset tudunk a világról, az emberi működésről, annak összefüggéseiről. Rá kellett jönnöm, hogy ez az a szakma, amit egy életen át lehet tanulni, és ha valaki megtalálja benne a szépséget, annak kevés is rá ez az idő. 

" Rá kellett jönnöm, hogy ez az a szakma, amit egy életen át lehet tanulni, és ha valaki megtalálja benne a szépséget, annak kevés is rá ez az idő. "

Nemes Róbert
Nemes Róbert

Végzettségeim

Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta szakon végeztem el a természetgyógyász képzést, és emellett számtalan továbbképzést tudok magam mögött. Célom az emberek egészségi állapotának javítása, fenntartása és tartóssá tétele.

  • Folyamatban: Oszteopátia- IFAO (Institut für Angewandte Osteopathie)
  • Folyamatban: Kínai Metafizika – Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetem
  • Természetgyógyász – Alternatív mozgás és masszázsterapeuta 
  • Yumeiho, Thai Massage, Shiatsu
  • Neuro-mozgáskorrekció I-II-III
  • Neuro-mozgáskorrekció-mozgáselemzés I-II
  • MoTe Mozgásos testelemzés + Intelligens Torna
  • MaNeFa Manuális Neurodinamika és Fascia organizáció
  • Rendszerszerű homeopátia – Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetem
  • Hipnózis alaptanfolyam – Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetem
  • FMA Funkcionális Mozgásanalízis
  • FDM – Fascia disztorziós modell
  • SMT – Sportmanuálterápia
  • Triggerpont terápia
  • Korokan masszázs
  • Svédmasszázs
  • Köpöly
Nemes-Bazsó Ingrid

Célom, hogy segítsek

Ha tisztán látjuk a céljainkat, és követjük az álmainkat, nem tévedhetünk el. Egészségfejlesztő tanárként tudom, mennyire fontos megőrizni egészségünket a boldog, teljes élethez és mennyire fontos a teljes, boldog élet egészségünk megőrzéséhez. Életünk minden területével elégedettnek kell lennünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottnak érezhessük magunkat. A mai rohanó világban nem is olyan egyszerű ez a feladat. Ritkán jut időnk kikapcsolódásra, feltöltődésre, rendszeres mozgásra, vagy a szervezetünk számára a legoptimálisabb táplálkozás betartására.

Ha tisztán látjuk a céljainkat, és követjük az álmainkat, nem tévedhetünk el.

Nemes-Bazsó Ingrid
Nemes-Bazsó Ingrid

Végzettségeim

Ha a mindennapi stresszek csak gyűlnek és nem oldódnak, az egész szervezetünk befeszül, a gondolkodásunk beszűkül. Integrált agyműködés hiányában nehezebben vesszük észre a lehetőségeinket, problémáink megoldásának kulcsát. Tapasztalatom szerint egyre több ember igényel segítséget abban, hogy visszanyerjék egyensúlyukat.

  • Egészségfejlesztő tanár
  • Alapozó Terapeuta
  • Természetgyógyász- Kineziológus
  • Gyógymasszőr
  • Wiener aromaterápiás testtekercselés
  • Manuális nyirokdrenázs
  • Cellulit masszázs
  • Talpreflexzóna masszázs
  • Shiatsu
  • Wellness masszázsok
Így segítünk Neked
rectangle
triangle
rectangle

Szolgáltatások

Masszázs Sopronban
Masszázs

Egy jó masszázs után azt érzed, hogy súlyokat vettek le a hátadról.

Neuro mozgáskorrekció Sopron
Neuro-mozgáskorrekció

Már mindenhol jártál a fájdalmaddal, de nem javul? Gyere el és feltárjuk a probléma okát!

Fascia és Triggerpont kezelés
Fascia és Triggerpont kezelések

Gyors, és hatékony módszerek a fájdalmak csökkentésére, és a kötőszövet újrarendezésére.

Fascia és Triggerpont kezelés
Fascia és Triggerpont kezelések

Gyors, és hatékony módszerek a fájdalmak csökkentésére, és a kötőszövet újrarendezésére.

Alakformálás
Alakformálás

Wiener aromaterápiás testtekercselés, nyirokterápiával és zsírbontással kombinálva.

Alakformálás
Alakformálás

Wiener aromaterápiás testtekercselés, nyirokterápiával és zsírbontással kombinálva.

Intelligens torna Sopronban
Intelligens Torna

Mozgásminta optimalizáló gyakorlatsor, mely javítja, és reedukálja az „agy-ideg-izom-fascia” kapcsolatot.

Nyirokkezelés Sopronban
Nyirokkezelések

A nyirokszerveink az immunrendszerünk része, az egészségünk egyik alappillére. Egészségmegőrzés érdekében fontos a nyirokrendszer támogatása.